Kedves Olvasók! Kedves leendő csatlakozók!

Egy olyan édesanya vagyok, aki olyan háborút kényszerül vívni hosszú évek szenvedései után, amire a legkevésbé sem számított.
Azt mondják, hogy nem eshet mindig az eső. Én sokáig hittem ebben. Ám amikor valóban ellazultam, és hittem a magyar igazságszolgáltatás tudatos eljárásában, akkor már nemcsak esett eső, hanem egyenesen rám szakadt az ég.


7 év verbális, és fizikai erőszakot követően a magyar bíróság kimondta, hogy nem foglalkozik azzal, hogy az anyát a gyermek előtt többedik alkalommal bántották, megalázták. A bíró szerint ennek kivizsgálása felesleges, és nem tartozik a melyik szülő az alkalmasabb a gyermek felnevelésének témaköréhez.

Én minden szart megkaptam aznap, amikor szembesültem ezen jelenkori magyar jogállással, ám mostanra VÉGLEGESEN eldöntöttem, hogy végigháborúzom.

Ha képes voltam teljesen lesoványodva, megtörve, megalázva kilépni egy ilyen kapcsolatból, és képes voltam utána egy évig remekül helytállni minden szervezeti segítség nélkül (és nem lesüllyedni a depresszióba), akkor képes leszek Törvénnyé emelni Magyarországon azt, amit már számos külföldi országban börtönnel büntetnek. Nevezetesen a verbális erőszakot, vagy ahogy köznyelven forog: a lelki terrort.

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy lehetősége legyen sorstársaknak, menedéket nem lelő anyáknak/nőknek, ügyvédeknek, szakterületben jártas pszichológusoknak, pszichiátereknek, és jelen Kormányukból olyan politikusoknak, képviselőknek csatlakozniuk, akikkel együtt megtudjuk teremteni annak a POKOLNAK a végét, amiben jelenleg rengeteg védtelen édesanya, nő szenved ebben az országban.

Hiszem, és tudom, hogy együttes erővel, közös összefogással bármit ellehet érni ÉS nemcsak a rossz oldalon, az emberek még nagyobb nyomorba taszításával, hanem a jó oldalon is.

Magyarországon egyre több és több bántalmazott anya /nő él. Számuk a mindenkori statisztika szerint egy felfelé mutató görbét jelez. Véleményem szerint nem itt kellene mondani, hogy határ a csillagos ég, hanem ott ahol az IGAZSÁG, BECSÜLET, KORREKTSÉG, és valódi NŐ és ANYA jogvédelem van.

Én hamarosan kendőzetlenül megosztom a saját személyes történetemet. Természetesen nevek említse nélkül. Arra kérek minden anyát, és nőt, valamint szakembert, akik tudnak segíteni egy ilyen ügy mellett való kiállásában azok csatlakozzanak az oldalhoz, és vegyék fel velem a kapcsolatot itt vagy emailben: toth.kriszta9999@gmail.com

Tisztelettel felétek,

Tóth Kriszta
Édesanya

Megjegyzések